 Vannak, akik azt állítják magukról, hogy valójában szerelmesek. De vajon ez igazi szerelem, vagy inkább a szerelem védjegye alatt kialakított partnerfüggőség? Amikor szerelmesek leszünk, az nagyon gyakran azért történik, mert találkozunk valakivel, hatást gyakorolunk egymásra, érzelmeket élünk meg általa, így szinte öntudatlanul kötjük össze szerelmünket a másik személyével. Ez természetesen addig nem is probléma, amíg a másik ugyanazt akarja, amire mi vágyunk, amíg mindketten azok között a keretek és elvárások között mozgunk, ami mindkettőnk számára komfortos, elfogadható és kielégítő. De szinte mindig eljön az a pillanat, amikor a törekvések és akarások mást mutatnak, másfelé hajlanak, és akkor úgy érezzük magunkat, mint egy ketrecbe zárt vad, akinek az évek bezártsága után nyitva hagyták az ajtaját - bármit is választ, az a halálához vezet. Hiszen tudjuk olyankor, hogy együtt öntenénk ki a fürdővizet a gyerekkel. Amikor úgy érezzük, már több kompromisszumot nem vagyunk hajlandóak hozni a másikért, a “szerelmünkért”, de ha ezt nem tesszük meg, akkor elveszítjük szerelmünk tárgyával együtt a szerelmet is. Ilyenkor döbbenünk rá, hogy kiszolgáltattuk magát a szerelem érzését valakiért, és a döntés lehetősége már nem a mi kezünkben van. Ilyenkor már nincs hozzáférésünk ahhoz, hogy ebben a helyzetben a saját igényeink szerint formáljuk az életünket - mintha elveszítettük volna az ahhoz szükséges kulcsot. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy kerüljük el a partnerkapcsolatokat, vagy bárminemű kapcsolódási formát, ha nem akarjuk ilyen helyzetbe hozni magunkat. Sokkal inkább arról, hogyan is közelítsük meg a témát, és elgondolkozzunk azon, hogy hová is helyezzük a hangsúlyt. A szerelem önmagában létező dolog, önállósága, és teljes szuverenitása van. Amikor találkozunk valakivel, és szerelmet kezdünk érezni, az olyasmi, mintha a másik valamire emlékeztetne minket - valami olyasmire, ami teljes, élettel teli, vibráló, erővel telt, varázslatos. Emlékeztet önmagunkra, arra az állapotunkra, amikor nyitottak, végtelenül boldogok és vággyal teliek vagyunk. Néha mi is emlékeztetjük partnerünket erre az érzésre - és ezt látni és részt venni benne csodálatos. Azonban azt ki kell jelentenünk, hogy ez mindenkinek a saját megélése, intim területe, amit vagy megosztunk másokkal, vagy sem, de semmiképpen nem gondolhatjuk azt, hogy a szerelmünk kötelezhet minket arra, hogy másokat is boldoggá tegyünk, vagy ezt mi várjuk el valakitől. A szerelem akár ajándék, akár tudatosan felidézett érzelem, egyedül hozzánk tartozik, a mi teremtményünk, melyért mi vagyunk felelősek. Ne feledjük el, hogy maga a szerelem érzése hatalom és erő, és már önmagában tekintve is felfoghatatlan érték. Ha van olyan ember, akivel ezt meg is oszthatjuk, számára feltárhatjuk, az hab a tortán, nem beszélve arról, ha ezt a gesztust valaki ugyanolyan kölcsönös nyitottsággal és kitárulkozással teszi felénk. Ha a szerelemre ezután önmaga teljességében tekintünk, mint lényünk egy szabad és miáltalunk organizált része, és tudatosan is felelősséget vállalunk érte, a szerelem egy olyan értékké és erővé válik számunkra, ami a jövőben a függés, lemondás és kiszolgáltatottság érzése helyett a megengedés biztonságát táplálja bennünk. Szerző: Kékes Réka
Hasonló témájú előadások, élményworkshopok: A KAPCSOLATOK ENERGETIKÁJA A KAPCSOLAT MŰVÉSZETE Comments are closed.
|