VALÓDI ORGAZMUS?

Annyit éltünk fájdalomban, kicsiségben, gyengeségben, hiányban, kiszolgáltatottságban, hogy megtanultunk együtt létezni vele. Kifejlesztettük azt a képességünket, hogy kéjérzetünket a feszültségből, hiányból táplálkozó stressztől való rövid megszabadulásunkból nyerjük. 

Szexuális élvezetünk arra a pár másodpercre épül, amikor az elélvezésben megtapasztaljuk azt az űrt, pillanatnyi légüres teret, amikor elenged minket a kényszer, az a frusztráló nyomás, ami önmagunk belsejéből fakad, és ha örökre nem is, de legalább lélegzetvételnyi időre szabadok lehetünk. Ezekben a pillanatokban azt hazudhatjuk magunknak, mi irányítunk. Uralhatjuk magunkat.

Valójában viszont egy dolognak lehetünk az ura: szexuális ürességünknek, a semminek, a kiürültségünknek. Majd ezt a kietlenséget feltölthetjük valamivel, ami valaminek tűnik. Beleszőhetjük a látszatéletre épülő sóvárgás különféle díszeit. Szexuális játszmáinkat, dominanciaharcainkat, érzelmi függőségeinket, sóvárgásunkat, bizonyítási kényszereinket, elfojtott és eltitkolt árnyékainkat, és a tér gyorsan teltté válik. Színessé, kápráztatóvá, még akkor is, ha szenvedünk benne, ha  csak pillanatnyi biztonságot találunk, hamis életérzéseket.

Aztán megszületik egy pillanat, egy érintés a valóságból. Valahogy beszűrődik egy résen, amikor elfeledkeztünk a teljes kontrollról, mert azt hittük, minden már megy magától, mi vagyunk látszatszexualitásunk urai. Egy szeretettel teli pillantás, egy ismeretlenségérzetet keltő ölelés, amiben ijesztő módon kitágul a szívünk. Egy orgazmus, ami nem akar bekövetkezni sehogy sem. Állunk az ismeretlenségben csupaszon és pőrén, sebezhetően.

A valódi teltséget és gyönyört már nem ismeri fel kondicionált korlátozottságunk. Nem látjuk és nem érzékeljük hazugságaink mögött. Csak a hiányaink hiányát. És ez a megfoghatatlan, sosem tapasztalt biztonságérzet fenyegető. Nem tudunk különbséget tenni az üresség feszítése és a kitöltöttség gyönyöre között. Hisz amit tapasztalunk, csak a régi nézőpontjaink és tapasztalataink szerint értelmezhető. Nincs érzékszervünk és felfogóképességünk arra, hogy jól értelmezze testünk a gyönyörérzetet, a valódi orgazmust, a lélek szabadságát.

Testünk olyan, mint egy hangszer. Húrjai csak akkor szólalnak meg, ha azok mérték által feszülnek. A stressz túlfeszítettségéből táplálkozó test üressé, érzéketlenné válik, nem képes a gyönyör érzékelésére, csak ha a rendszert túlstimuláljuk, a normálishoz képest egyre több ingert adva számára. A készenléti ösztön által irányított test nem képes a valódi orgazmus megtapasztalására, befogadására és hosszantartó fenntartására, csak arra, hogy a hirtelen túlárasztó feszültségtől megszabaduljon.

Amit orgazmusnak hiszünk, az sokszor egyszerű feszültséglevezetésből keletkező kéjérzet. Egy védelmi, túlélő és fajfenntartó program. A valódi orgazmus viszont a lélek orgazmusa, mely a jelenlét szabadságából táplálkozik. Egy mechanikus és korlátozott programon túlmutató lélekállapot, melyben a gyönyör hatására a fizikai testünket átható és fenntartó elektromagnetikus energetikai mezőnk rezgésszáma folyamatosan emelkedik, tudatosságunk tágul, érzékelésünk kapacitása megnő, érzékenységünk fokozódik. Szöveteink fellazulnak, a teljes testünk vibrál, lüktet, áramlik, élővé és felébredetté válik.

Ez már nem a készenlét és feszült figyelem ébersége, hanem egy mélyről megszülető biztonságállapot és a kíváncsiság sebezhetősége, a gyönyör teltsége és bizonyossága. Maga a megtestesült nyitottság, befogadás, a valódi átélés képessége bennünk.

És ezekhez az állapotokhoz való hozzáférés mindenki számára adott. Az idegrendszer fejlesztése által elérhető, tanulható, fejleszthető. Ezek az orgazmikus állapotok az emberi élet alapjai, az emberiség eredendő joga.

És csak rajtad múlik, hogy élsz-e az emberi faj számára biztosított lehetőséggel vagy sem. A te kezedben a döntés, hogy milyen orgazmusismeretet adsz át a gyermekednek, és az elkövetkező generációknak. Mersz-e tudatosan igent mondani szexualitásod fennsíkjaira, és kilépni az állati árnyékműködésed elavult világából?

Szerző: Kékes Réka